Bővebb leírás
„A második világháború kitörése mély nyomot hagyott bennem, az eseményeket követni kezdtem és harmadik osztályos koromtól fogva rendszeresen olvastam a napi sajtót. Ekkor már a főbb eseményekről feljegyzéseket készítettem, de az ötvenes évek legelején elégettem ezeket, mert egyes megjegyzések politikailag nem illettek az akkori képbe. A korszakalkotó események – a II. világháború, a háború elbukása, a rendszer összeomlása, a proletárdiktatúra bevezetése, az 56-os forradalom kitörése – arra ösztönöztek, hogy ezekről a tragikus eseményekről egy olyan keresztmetszetet készítsek, amely az én élettapasztalataimra, lelki benyomásaimra épül, ahogy azokat a világra nyíló ablakomból láttam.” Bölecz Béla
Részlet a könyvből:
Október utolsó napjaiban a városban a feszült helyzetet felváltotta a békés hangulatot. Az egyetemisták a munkásokkal karöltve megszervezték a közellátást, beindították a kenyérgyárat, és az üzeletekben elkezdték osztani az élelmiszert. Az emberek elárasztották az utcákat, és már hinni kezdtünk a győzelemben. November elseje is ezt igazolta, amikor elterjedt a hír, hogy Andropov nagykövet Nagy Imrének szavát adta, hogy az oroszok kivonulnak, sőt a kivonulás meg is kezdődött. Nem lehet leírni azt a hangulatot, ami a városra ült: az emberek sírtak, ölelgették egymást, a Deák téren egy asszony elkapott, arcon csókolt és megjegyezte: „Tudtam mindig, hogy maguk mások”.
Este nyolc után láncba fejlődve elindultunk déli irányban a határ felé. A hóban és a nagy sötétségben csak botorkáltunk… Hamarosan elértünk egy nyíladalékot, ami a határsávra emlékeztetett. Az erdőszélen vonalba fejlődtünk és hallgatóztunk. Közben jobgra felfedeztünk egy őrtornyot, akkor már biztosak voltunk abban, hogy a határnál vagyunk. Majd jobbról távoli hangzavarra figyeltünk fel, közben géppisztoly sorozat is hallatszott. Az őrtoronyból nem jött nesz. Öten, hatan elhatároztuk, hogy átfutunk a határon, a többiek majd fedeznek bennünket, ha netán a toronyból lőnének.
Szerzői Könyvek
Kiválasztaná a következő olvasmányát?
Tekintse át
Írjon véleményt