Leírás
1943-ban és 1944-ben 6000‒6200 honfitársunkat deportálták fegyver nélküli munkaszolgálatra, a német hadsereg által megszállt Szerbiába, ahol a bori érckitermelésen, építkezéseken a legteljesebb kiszolgáltatottságban, embertelen élet- és munkakörülmények között kellett dolgozniuk. Az építő- és bányamunkát magyar katonai őrség, az úgynevezett keretlegénység kegyetlen bánásmódja tette hírhedtté. A magyarok bori kényszermunkája másfél esztendeig tartott. Fináléja véres volt: az 1944 őszi gyors kiürítésnek, az erőltetett menetnek százak estek áldozatul. A túlélőket a Szálasi-kormány 1944 novemberének első napjaiban ismét német kézre adta. A hitleri birodalom leveréséig az SS koncentrációs táboraiban, munkaosztagokban sínylődtek.
Könyvünket olyan túlélők írták, akik megszenvedték Bort, ahol nemcsak a munkaerejüket rabolták el tőlük, hanem férfikoruk legszebb éveit is.
A kötet megjelentetése érdekében kiadónk pályázatot készített, amelyről az alábbi tájékoztatást adjuk: A „Kényszermunka, erőltetett menet, tömeghalál” című könyv – mint támogatási cél – a Miniszterelnökség támogatásával jött létre.
Támogatási szerződés száma: ME-JHSZ/J/1939/7 (2014).
A támogatott időszak: 2014. 12. 15. – 2015. 07. 15.
A Kedvezményezett az Intermédia ’90 Kft., amely a 2007. évi CLXXXI. törvény 8.§-a alapján nem minősül érintettnek.
A támogatás összege: 3.799.000.- Ft.
A támogatási tevékenység megvalósulási helye: Budapest
Terjedelem | 154 oldal |
Formátum | A/5 |
Borító | Műnyomó karton | ||
ISBN | 978 963 89815 6 1 | ||
Ár |
|
Megrendelhető : https://minervakiado.hu/megrendeles
Értékelések
Még nincsenek értékelések.