Dezső úr hamar rájött arra, hogy minden kapuba beépítve, rendre feltűnik egy kisajtó, amit az ügyesek meglátnak, s mi több, képesek is kinyitni, míg mások a nagykapuhoz sem találják meg a kulcsot életük során. Szóval, nem véletlen, hogy Dezső nem kallódik el, képes megbirkózni apja démonával, és képes igazi innovatív elmeként nemzetközi karriert befutni.
Mai szemmel a főszereplő kisfiú és barátai akár deviánsnak is nevezhetők, hiszen csupa olyan dolgot műveltek, amely ma is kiverné a biztosítékot. Ám a betyárbecsület, a tízévesek tisztessége összekötötte őket. S akár bevalljuk, akár nem: ha elmúltunk negyvenévesek, mindannyiunkban bennünk van, bennünk él a „kisdobos”.
A magyarok bori kényszermunkája másfél esztendeig tartott. Könyvünket olyan túlélők írták, akik megszenvedték Bort, ahol nemcsak a munkaerejüket rabolták el tőlük, hanem férfikoruk legszebb éveit is.
Dr. Nádor (Neumann) György memoárja, amely egyvégtében elolvasható, a visszaemlékezések sorában nem egy a többi között, hanem számos vonatkozásban kiemelkedik közülük.
Ötven évvel jelent meg először az akkor 200 éves keszthelyi kórház történetét bemutató kötet. A „Zárszó” utolsó mondata így hangzik: „Ha újat akarsz alkotni, őrizzed a régit! Igen, csak úgy tehetjük a gyógyítás tudományát és művészetét még gazdagabbá, csak úgy indíthatjuk kórházunkat újabb évtizedek és századok nagy útjára, ha mindenkor megbecsüljük és megőrizzük annak múltját!”